Hogy mikor és hol kezdődött?

Alig múltam 23 éves, amikor a barátnőmmel egy esküvőn voltunk. A mulatság egy nagy teremben volt, az asztalok körben. Éppen megittam a második korty italomat, amikor azt éreztem rosszul vagyok. Azonnal kimentem a mosdóba, azt hittem az italtól van, mert kísértetiesen hasonlított arra amikor túl sokat ittam. Azért nem kezdek most hosszú leírásba arról, hogy milyen érzés volt, mert őszintén szólva nem emlékszem. Nem értettem mitől lehet, próbáltam összeszedni magam, de nem ment. Gondoltam szégyen-nem szégyen, én haza akarok menni. A fogadtatás olyan volt, amire számítottam, a barátnőm azt hitte szimulálok, és ignorálni akarom az eseményt, ugyanis az ő barátnőjének volt esküvője. Hazamentem, és otthon ért a meglepetés, mert amint beléptem a lakásba elmúlt a rosszullét is, mintha elfújták volna. Másnap utánaolvastam, és már akkor tudtam, hogy pánikrohamom volt. Csak azt nem tudtam, hogy ez még csak a kezdet...

Eltelt azóta 13 év. Nem állítom, hogy ezalatt a 13 év alatt végig voltak pánikrohamaim, mert nem voltak. Osszuk időszakokra ezt a 13 évet, ezalatt végig hullámzott. Volt olyan idő, amikor egyáltalán nem volt, volt viszont olyan amikor naponta több is. Az intenzitása is változott. Van az úgynevezett félelem nélküli pánik. Ezt nem én találtam ki, viszont módosítottam annyiban, hogy halálfélelem nélküli pániknak hívom, mert "karrierem" kezdetén csak ilyen pánikrohamaim voltak. A testi tünetek személyenként nagyon változóak lehetnek. Nekem akkor a következőkből állt:

• hideg-meleg hullámok
• ájulásérzés
• sápadtság
• remegés
• félelem az önkontroll elvesztésétől

Aki szeretné a részletes tünetlistát látni itt megtalálja:
http://tulapanikon.blog.hu/2009/09/18/tunetek_10

Nem tudom, hogy hibát követtem-e el azzal, hogy ilyenkor szinte minden esetben azt választottam megoldásként, amit elsőre is: Igyekeztem minél hamarabb olyan szituációba kerülni, ahol egyedül lehetek, hanyatt feküdtem (mert úgy nagyon nehéz elájulni), és kivártam amíg elmúlik. Persze nem volt egyszerű mindig megteremteni a lehetőséget arra, hogy egyedül lehessek, de valahogyan mindig megoldottam. Volt valami, ami elviselhetetlenné tette ezt az időszakot: a félelem a következő rohamtól. Ez volt az a dolog, amire nagyon hamar rátanul az ember, a félelem pedig automatikusan bevonja az elkerülő viselkedést. És máris megindultál egy csinos kis fóbia irányába. Hogy mi a fóbiád tárgya az attól függ milyen szituációkban lettél rosszul, vagy melyikről gondolod azt, hogy rosszul lehetsz benne. Ez egy jeges lejtőhöz hasonlatos. Nagyon nehéz rajta az emelkedő irányába elindulni.

Amikor már az egész napom abból állt, hogy szorongtam, és rettegtem az összes lakáson kívüli helyzettől, úgy gondoltam ebből elég, segítsen rajtam valaki. Elkerültem a megboldogult OPNI egyik pszichiáteréhez, aki megnyugtatott, hogy van megoldás. Villámgyorsan ráállított az antidepresszáns-szorongásoldó párosra. De a gyógyszerekről majd egy másik post-ban, mert annak külön témát szeretnék szentelni.

Hogy mennyire fertőző ez a félelem-elkerülés, vagy pánik-elkerülés-félelem kór? Felsorolom milyen helyzetekben jelentkezett, és hogyan árasztotta el, lassan, de biztosan az egész életemet, anélkül, hogy képes lettem volna megállítani:

esküvőn, orvosnál, vérvételen, repülőn, bkv-n, sporteseményen, baráti összejövetelen, étteremben, családi ebéden, autóban, buli közben, munkahelyen, moziban, színházban, koncerten...

Ma ott tartok, hogy félek, és elkerülök minden olyan szituációt, amelyben nem egyedül vagyok. Az emberek társaságában, legyen szó akár egyetlen személyről csupán egy idő után olyan fizikai tüneteim lesznek, mint szédülés, rosszullét, ájulás érzés. Ezek azonnal beindítják a menekülési reakciót, és csak akkor múlik el (sokszor akkor sem), ha kikerülök a helyzetből és újra egyedül lehetek a lakásban. Ugyanakkor igényelném az emberek társaságát. Képtelen vagyok például egy egész napot otthon a lakásban ülve tölteni, úgy hogy nem érintkezem senkivel. Nem akarok magányos lenni, nem akarom így leélni az életem. Én is boldog szeretnék lenni, élvezni az életet minden szépségével.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.